HTML

zúgaWolga

Rezzenések, reccsenések, rácsodálkozások, próbálkozások, egy-egy esti gondolat, pár kósza mondat és kiáltás.

Gondolataitok

  • oszoke: Vera, ez nagyon szép! én is ugyanígy érzek és Anna is!!! júl.7én írt... (2011.08.25. 09:00) Barátság
  • wolga: Köszönjük szépen! :-) (2010.11.22. 19:05) Öt éve
  • wolga: @Matusek Piros: Köszönöm, nagyon szeretjük. :-) (2010.05.17. 13:59) Kert
  • wolga: Köszönöm! Hamarosan írok majd. :-) (2010.05.10. 15:21) Montázs
  • wolga: @Matusek Piros: Cool, köszi, mindenféleképpen. ;-D (2010.05.10. 15:05) Megújuló energiáink

2012.03.29. 23:33 wolga

Váltás/változás

Ezentúl itt folytatom tovább...  

Au Revoir!

 

Szólj hozzá!


2011.08.01. 16:49 wolga

Barátság

Amióta elmentél, nagyon hiányzol. Bár biztattalak, és helyeslem, mégis megdöbbentett tetted és nehezen tértem magamhoz. Igaz, nem találkoztunk gyakran, de hiányod egyből fájó ponttá égett belül, és azóta is nyugtalanít nap nap után. Többször hívtalak volna, mert eszembe jutott valami, amit megosztottam volna veled, vagy csak egy kérdést tettem volna fel, hogyléted felől érdeklődtem volna. De nem vagy itt, és néma csend honol körülötted, ami tudom, most a legjobb neked. Mégis hiányzol. Nagyon. Nagyon-nagyon.

Amikor visszatérsz, akarom, hogy tudd, az első pillanatoktól kerestelek, és szinte nem múlt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád és nehéz helyzetedre, életed fordulópontjára, amely igen nehéz utat mutatott, amelyen muszáj végigmenned. Én melletted vagyok és leszek, és gondolatban most is megerősítést küldök feléd, hogy tudd, nem vagy egyedül. Lélekben megerősödve várunk vissza, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.     

1 komment

Címkék: barátság hiány


2011.01.03. 12:53 wolga

Madáretető

Régóta figyelem a madarakat, ahogyan mozgolódnak reggelenként, kutatnak ennivaló után ezekben a nagy hidegekben, amikor a hó alól sem sikerül cefrés almát kiásni, és a rigók is józanok maradnak, nem repül a teraszajtónak részegmadár. Nem először jutott eszembe a napokban, hogy már régen szeretnék egy madáretetőt, de sokszor bevillant a képbe a macskánk — Töpörtyű ,— aki igen szeret fáramászni.

Aztán eljövend a szilveszter napja, mikoris otthon ült az egész család, így elkészült a panorámás madáretető, és eledel is került belé a helyi gazdaboltból. Mi boldogan lestük a cinkéket, verebeket, ahogyan odarebbennek felkapva egy-egy magocskát, és huss visszaszállnak. Drága nagyanyám is értékelte tettünk, így adott nekik egy jókora szalonnabőrkét. Nem voltam rest, gyorsan kiakasztottam nekik a fa egyik ágára.

Aznap délelőtt főzés közben furcsa dologra lettem figyelmes a konyhaablakból. Töpörtyű a teraszunk korlátján jött-ment — ahova elég ritkán ugrik fel —, és szaglászik a levegőbe. Aztán leült és bűvölni kezdte a madáretetőt, mert rájött, onnan jön az illat. Ebéd után sétálni indultunk a közeli erdőbe, ahol hószobor is készült, majd a szálingozó hóban hazaérve már láttuk, a szalonna komoly hiba volt részünkről, Töpörtyű a madáretetőben várta a madarakat. 

Ma reggelre eltűnt a szalonna, hogy a macska vagy a róka vitte el, lehet találgatni, bár hozzánk bejár a róka, így az sem lehetetlen. A madarak pedig be kell érjék a magocskákkal, azok ugyanis nem vonzzák annyira a húsevőket. 

Ezzel a vidám történettel kívánok mindenkinek boldogújévet, de leginkább azt, hogy 2011-ben sikeresen megvalósítsa álmait, vágyait, elképzeléseit, és legyen ereje végigvinni azokat!!! 

Szólj hozzá!

Címkék: új év madáretető töpörtyű


2010.12.16. 10:05 wolga

Mintha megkövesedni látszódna minden...

A napokban fejeztem be Sofi Oksanen Tisztogatás című regényét, amely számos díjat nyert el. A mai kor kíméletlen valóságát párhuzamba állítva a sztálini idők nyomasztó és hazug valóságával két ember történetét összefűzve kerekedik elénk két kiszolgáltatott nő élete. Egy soha meg nem tört, meghasonlott idős asszony és egy modernkori testilelki rabszolgává tett fiatal nő sorsszerű találkozásának, és egymásrahangolódásának pillanatai közben rálátunk a múltra, amely nemcsak az öregasszonyé, hanem a lányé is egyúttal. Rálátunk arra a múltra, amely hazugságokkal és megaláztatásokkal teli, amikor sokan még saját maguknak sem mondtak igazat, amikor a színjáték akár kölcsönös lehetett egy életen át. Nem egyedi megtörtént eset a posztszocialista országokban, hogy ügynököket állítottak rá rendszergyanús emberek rokonaira, akik később akár házasságot is kötöttek a megfigyelt személlyel.    

De ha már tabudöntögető témáról esik szó, ne feledjük Polcz Alaine Asszony a fronton című regényét, amely ugyanolyan hitelesen és nyíltan szól a nők ellen elkövetett erőszakról, mint a fent nevezett könyv. Zara, a fiatal lány története pedig összecsengeni látszik Hajdu Szabolcs Bibliotéque Pascal című filmjével. Mindkettőben erős szál a közösmúlt a keleti blokkból jelenre kivetülő hatása. 

Már a történet olvasása közben eszembe jutott Recsk, persze nem véletlen. Többször próbáltam megvásárolni a kötetet, sikertelenül. Most újra belekezdtem Böszörményi Géza Recsk című könyvének beszerzésébe, és sajnálattal tapasztaltam, hogy több könyvterjesztő és eladó nem tudta beszerezni. Ekkor támadt az ötlet — amely már hamarabb is jöhetett volna —, felhívtam a kötetet kiadó Széphalom Könyvműhelyt, ahol egy kedves hölgy tájékoztatott, jöjjek nyugodtan, van belőle. Így körülbelül félóra múltán a könyvet megvásárolva ballagtam a Városligeti fasoron a Bajza utca felé, szálingózott a hó, és nagyon furcsa érzésem támadt. Nem vagyok politikus alkat — a szó klasszikus értelmében —, de azért mindig érdekelt a politika valamelyest, mivel szorosan összefügg a sorsunkkal. Most valahogy az az érzésem támadt, hogy hiába ez a hiánypotló alkotás, a kíméletlen szembenézés a múlttal vásznon és papíron egyaránt, ha a könyv halomban áll a kiadó raktárában, és a terjesztők nem rendelnek belőle, nem nyúlnak utána, nem teszik ki a könyvespolcokra, a könyvtárakban nem kölcsönözhető, mert csak egy példány áll a rendelkezésünkre. Hiába, ha még a régi beidegződések működnek továbbra is, ha a mélyben nem változnak a struktúrák, csak az üres felszín az úr, és sokan talán nem is tudják ma sem, hogy létezett Recsk, hogy ott mi is történt, és hogyan próbálták mindezt eltitkolni évtizedeken keresztül. 

  

Szólj hozzá!

Címkék: recsk tisztogatás asszony a fronton


2010.12.11. 15:00 wolga

Egy temetés margójára

Ma temetésre mentem volna, de közbeszólt az időjárás. Délelőtt kilenc körül még csak gyéren szálingózott a hó, mire elindultunk, már rendesen hullott. Visszafordultam, mert a rendületlen havazás elbizonytalanított, és nem akartam hóban araszolni és csúszkálni — utólag igazolttá vált hatodik érzékem, vagy nevezzük akár „nőimegérzésnek”, mindegy. Döntöttem, a fiúk nem mentek síelni, és én nem voltam ott a temetésen.

Pedig ott lett volna a helyem, mert András majdnem napra pontosan két évvel apám után ment el. Mert sajnos az évekkel ezelőtti kezdet — amely nem tudatosodott akkor még bennünk — visszafordíthatatlan folyamattá vált, ami mellett nem lehet észrevétlen elosonni. Már nem a nagyszüleink korosztálya költözik a másvilágra, egy fiatalabb generáció lopózott a helyére, amelyben anyáink-apáink is benne vannak.

Bár elfogadni nem lehet, együtt élünk vele, hiányukat átmenetileg betömködjük ezzelazzal, ám sok nap arra eszmélünk, hogy a biztonság, amit adtak, szertefoszlott. Halljuk a hangjukat, látjuk az arcukat, és kikérnénk a tanácsukat nehézdöntések előtt, és még a sokszor fájó kritikát is szívesen fogadnánk.

Ez az élet (sor)rendje, hogy felmenőink itthagynak bennünket, de azt, hogy éppencsak nagyszülővé vált szüleink mennek el, azt nehezebb elfogani. Gyermekeimnek már nincsen élő nagyapja. Apósom nem is lett az, meghalt az esküvőnk után hirtelen, és Apám is csak pár évig volt nagyapa.

 

Az, hogy kisgyermekeink és a még meg nem született gyermekeink nagyszülők nélkül maradnak, s nem lehetnek ténylegesen unokák, sokkal nagyobb hiány az ő életükben. Kimarad egy olyan szerep, amely fontos és személyiségformáló, amely később sajnos már nem térhet vissza.   

Az Isten nyugtasson benneteket, kedves nagyapák!

 

Szólj hozzá!

Címkék: temetés nagyapa unoka


2010.11.18. 11:52 wolga

Öt éve

Öt éve november 18-a gyönyörű verőfényes nap volt, egyáltalán nem novemberi. Reggel még visszafeküdtem lustálkodni, és 10 körül arra ébredtem, hogy vizes az ágy. Először nem értettem, aztán tudtam már, hogy eljött a nap, amikor megpillanthatjuk végre Andrist. Eljött a nap, amit annyira vártunk, amire kilenc hónapon át oly sokat gondoltam. Telefonáltam, összekészültem, és vártam Elemérre. Nem féltem, nem voltak fájásaim, de menni kellett, mert megrepedt a burok. A kórházban volt szabad szülőszoba, az orvos is hamar megérkezett, azonban a szülés nem haladt, fájások nem nagyon jöttek, amik voltak, azok is múlóban. Elemér megpróbált ellépni, de nem engedtem. Sokat nevetgéltünk, mintha nem is szülni jöttünk volna. Fél 3 körül lejárt a haladék és infúziót kaptam, ettől beindultak a méhösszehúzódások, már nem viccelődtem többet. Próbáltam lazítani a fájások alatt és pihenni, amikor nem fáj, és szorongattam Elemér kezét. Lassan tágultam, fél 6 körül megnézett a főorvos, és megnyugtatta a dokit, menni fog. És ment, nemkönnyen, de Andris 18 óra 21 perckor meglátta a napvilágot, bár az már nem sütött. A hasamra került, Elemér elvágta a köldökzsinórt és nemsokára hármasban maradtunk. Csodás pillanatok voltak, Andris ösztönösen szopizni próbált, aztán elaludt. Gyönyörű újszülött volt. 

 

Az 1. szülinapján járt, beszélt egy-két szót, mindenkire mosolygott, kiengyensúlyozott, boldog baba volt.

 

A 2. születésnapján már nem volt egyedül, közben megszületett Ádám, akit nagy szeretettel fogadott, igazán sosem volt rá féltékeny. Igazi jótestvérré, féltő és példamutató báttyá vált.

 

 

A 3. születésnapján újra szopni kezdte az ujját és megismerte a halált. Nagyon szomorú nap volt, aznap ment el végképp nagyapa. Azóta is örülök, hogy elmondtuk neki, nem hazudtunk, mert a születés és a halál összetartozik. 

 

 

 

   

A 4. születésnapot végre már az új házban ünnepeltük, szűk körben, csendesen, de vidáman.

 

 

 

Ma 5 éves lett. Már több hónapja várta ezt a napot. Tegnap úgy aludt el, hogy mennyire jó lesz a másnap. Reggel boldog volt, amikor felköszöntöttük a nagyágyban. Tortát és üdítőt vittünk az oviba, amire nagyon vágyott, és rajzokkal teli füzetet kapott a csoporttársaitól, amely gyönyörű ajándék, köszönet érte az óvó néninek!

Isten éltessen sokáig!

2 komment

Címkék: születésnap andrás születés


2010.11.16. 17:50 wolga

Szendergő

Minden azon a szendergő délután tolult elő, amikor a gyerekek a félhomályos szobában aludtak, és kiment beszedni a ruhát. Áttörte magát az indákon, magzó virágokon, elhaladt az avarba süppedt Toyota mellett, és a kötélhez lépett. A nap még betűzött ferdén, langymeleg szél kerekedett és fújta a ruhákat. Ahogyan sorra lekerültek a szőnyegek és törölközők, úgy tolultak elő sorra  az emlékek. Az út, amikor az ismeretlen felé utazott sokszáz kilométert, hogy megismerje azokat, akik őneki fontosak. A rákövetkező hosszú éjszaka, amikor elfogadták. Az a nap, amikor az öreg Toyotába szálltak, és mentek a meredek utcán lefelé, az ülése hátraállt és nem lehetett csak feküdni benne, vagy ülni mereven kapaszkodva. Sok átbeszélgetett és átivott éjszakát látott, szörnyű másnapokat, barátok barátait, elfogadást és szeretetet. Egy demisztifikált hargitai szilvesztert, egy hóbavetítős, vidám síelést, párnásköves kiállítást követő estét és vitát, aztán hosszú csendet, melyet meleg tengerpart követett. Esküvők, gyermekek és ismét gyermekek.  

Hosszú, álmos november délután volt, szendergő, álomszerű, valótlan. Ők messze ügyeket intézni mentek, ő egyedül maradt. És akkor az emlékek a kertben sorra megjelentek, és nem tágítottak, mintha a szeptemberi meleg hozta volna ajándékként a november elejébe. Mindig álomszerűen hatott rá ez a város, mintha nem lenne valóságos, mintha az idő másként folyna. Míg otthon gyorsan pörög, itt csupán hömpölyög. Lassan kúszik tova. Van idő kavargatni a kávét a bárányokra ugró zölddisznók társaságában, rágyújtani egy cigarettára, és lassan fújni a füstöt, és végre megbeszélni azt, amit otthon nem lehet. Ami fel sem merül, amit megosztani másokkal fontos. A zogorán szamárindulót játszani, budipénzt szedni és nevetni. 

Mire leszedte a ruhákat, és kiteregette a vizeseket, már lement a nap, a lakásban félhomály volt, a konyhában villanyt gyújtva és teát kortyolva újságot vett elő.

Bár nem tudna itt élni, mégis igen kedves e hely számára, mert megtöltik azok a barátok, akikkel gyakrabban beszélné át az éjszakát rubinszínű vörösbort kortyolva, ha az a sokszáz kilométer nem lenne.     

Szólj hozzá!

Címkék: barátok emlékek


2010.10.20. 18:03 wolga

Csillagállás

„Mindenki vágyik a fényes pillanatra, az ünnepre. Hogy kilépjen a szürke, monoton menetelésből, amiből a hétköznapok összeállnak. Az Indián, az éneklés, régen a festés is ilyen volt..., ezt érzed, amikor szerelmes vagy, vagy lovagolsz egy hideg hajnalon, és azonos vagy önmagaddal. Amikor tényleg indián vagy. Amikor nemcsak énekelsz, de átlényegülsz, és énekessé válsz. Ilyen pillanatokban igazán megtudod, milyen egy indián, egy énekes, egy férfi. [...]

[...] Minden együtt, és benne te magad is. Ahogy ülsz, lenézel a ló nyakára, és látod a csillogó szőrét, ahogy az ág lehajlik, és a hajad lecsüng, nem is tudom... Akkor ott nem mi mentünk, ott két indián ment... Érdemes lenne egy-egy pillanatot elemeire szétszedni, vajon miért. Pedig emlékszem, nagyon hideg volt. Éneklés közben se jó tulajdonképpen, izzadsz, vered a húrokat, fáj a kezed, a szemedet bántja a fény, és mégis meg tud születni valami, amiért az ember az életét odaadná. Valami ritka kincs, amit folyton keresünk. Ott születhet ez meg, ahol egész életünkben próbálkozunk, ahol folyamatosan közelítünk afelé, amit mindig is jól akartunk csinálni. Egy költő, aki végre megír négy jó sort, egy festő, aki már negyvenedszer kaparja le a vásznat, és egyszer csak megcsinálja, egy asztalos, aki kiveszi a fát a satuból, végigsimítja, és azt mondja, ez sikerült, épp ilyennek álmodtam. Egyszer csak olyan a csillagállás, igen, ez jó szó, csillagállás, amikor minden egybevág, és a szellemek úgy akarják, ahogy mindig is szeretted volna. Teljes.”

Cseh Tamás — Bérczes László beszélgetőkönyve

  

Szólj hozzá!

Címkék: cseh tamás teljesség azonosság


2010.10.15. 18:30 wolga

Ősszel

 

„Az ágy közös.

A párna nem." 

Pilinszky János: Életfogytiglan

Szólj hozzá!

Címkék: vers gondolatok pilinszky


2010.09.25. 15:00 wolga

Ámerika, Ámerika

KisMolnárnak és SzóKatinak!

Egy verőfényes koraszeptemberi napon történt ugyanis, hogy Firenze egyik kisebb szállodájában — a történelmi óváros határán — két rég nem látott csoporttárs összeölelkezett, és megkönnyezte az elmúlt harmincvalahány évet. Az, hogy ők találkozhattak, igen sok tényező eredménye. Amikor vége lett a főiskolának, már mind férjhez mentek, és szétszóródtak az ország négysarka felé. KisMolnárnak a Dunántúl jutott, benne egy kisváros, nem éppen könnyű természetű férjjel, de igen színes, unalmasnak nem mondható élettel. SzóKati sem az egyszerűbb férfiak közül választott, ők maradtak a Tiszán túl, amit később Ámerikára cseréltek. Arra az Ámerikára, ahol mindig süt a nap és meleg van, ahol nem kell télikabátot hordani és fűteni. Majdnem pont úgy, mint Szicíliában, ami csak egy ugrás Firenzétől, pláne ha a szupergyors Frecciargento vagy Frecciasossa járataival kelünk útnak, az utóbbi 360 km/h-val suhan.

Miképpen eshetett meg, hogy annyi év után két régen látott barát pont Firenzében találkozik? Az internet kapcsán. Ahol tudtak levelezni, végre beszélgetni, eltervezni jóelőre, mindennek utánanézni, lefoglalni, megvenni, kifizetni stb. Kismolnár vonata Budapestről zötyögött Velencéig — talán majdnem olyan hosszasan, ahogyan azt elődeink tették az elmúlt század derekán —, majd Velencéből suhant Firenzbe, míg Szókati gépe Frankfurtban szállt le és onnan röppent a napfényes Itália földjére.

Hogy aztán hogy s mint telt az a hét, tolmácsolni nem tudom, illetve elmondásból ismerem, de mondandóm lényege nem is ez, hanem egy igen különös játék, amely azon a hétfőn bukkant elő az ámerikai csoporttárs hatalmas bőröndjéből, amikor annak egy részét kirakta, hogy a magyarországi kofferbe vándoroljon — félig megtöltve azt — az unokák részére.

Így jutott el hozzánk a rákövetkező kedd délután az a két dinoszaurusz, aminek funkcionális értelmét megfejteni azóta sem tudom. Még javában bontogatták az ajándékokat a gyerekek, amikor is egyikük rábukkant a dinókra, és roppant megörült nekik. Ki is választották gyorsan, melyik melyiké, ebben nem volt vita. Ám amikor kicsomagoltam volna őket, én balga megfordítottam és elolvastam, namármost hogyan is használjuk őket. Ez öreg hiba volt, azóta is bánom. Abban ugyanis az állt, rakjuk a dinókat hidegvízbe, amiben tartsuk 96 (!) órát, amikor is maximálisan megnőnek, de ha hamarabb kivesszük őket, nem lesz meg a 600%-os (!) méret. Rendes szülőként engedtem vizet a lavórba, belehelyeztük a dinókat, hogy szombat este diadalittasan kivegyük majd onnan őket, nalátod, mekkorára megnőttek csatakiáltással. Az elkövetkező 96 órában nem egyszer mentünk a fürdőbe dinókat nézni. És lásscsodát, azok valóban nőttek. Nade milyen áron?! Valamilyen számunkra elképesztően gusztustalan anyag rakódott a külsejükre, rossz volt hozzájuk érni, ennek ellenére a fiúk lelkesen fogdosták. Szombat délután kivettük a vízből és a terasz korlátjára száműztük őket megszáradni. Aznap este azonban kiderült a lényeg, a dinók nemcsak megnőnek, hanem újra össze is mennek ÉS ÍGY TOVÁBB.

Nem értem, nem értem és azóta sem értem, hogy kinek, hogyan és miképp foganhatott meg zseniális elméjében ez a fantasztikus ötlet. Dinók, amik megnőnek és összemennek, közben gusztustalan állapotban leledznek, hol zselés cucc öleli körbe hízó testüket, hol érdekes anyag truttyan ki belőlük a terasz korlátjára, hogy aztán végképp odaragadjanak. Most ottmaradtak, várják az esőt, hogy beigazoldódjon a népimondás, az eső nagyra növeszt. Hahaha.

Csak egyre tudok gondolni. Ezt az anyagot valamikor nagyon más célra találták fel, és talán nem véletlen, hogy Ámerika az a hely, ahol mindezt valósággá tették, Nekünk! Köszönjük!

ÉS Neked is köszönjük, kedves SzóKati, hogy elhoztad nekünk onnan a messziségből, de legfőképpen a sok ajándékot, játékot, könyvet és ruhát, amit örömmel vesznek kézbe, és néznek, játszanak velük. A gyermekek szerencsére nem annyira kritikusak, mint a szüleik, bár azóta is gondolkodom, vajon mikor is játszanak majd a dinókkal a fiúk, ha folyton nőnek vagy összemennek éppen???

Szólj hozzá!

Címkék: dino firenze ámerika


2010.08.27. 14:49 wolga

Budicsett a patakzúgásban

Egy beszélgetés nyomán...

 Don Michèle, ha felkelt, a tenger zúgását hallotta, az egyenletes morajlás elrendezte a gondolatait, az erős fekete benső egyensúlyát. Ha halászni ment korareggel, a külsőségek maradtak későbbre, mikor már Don Michèle felesége túl volt a második poháron, és nyugodtan tekintett a hullámok elébe. Ezekben a végtelennek tűnő pillanatokban — melyet máskor nem is keresett — csend volt. Nem a téli, súlyosan nyomasztó csend, az élettelteli csend.

 Ahogy a hullámok felpörgették az apró kavicsokat, majd visszamosták a vízbe, úgy morzsolódott szét lassan Don Michèle. Minden reggel bevillant egy-egy kép az ottmaradtakról, az otthagyottakról, akiket el akart feledni, akikre már régen nem emlékezett. Mégis minden reggel a szeme elé tolakodtak, és megmutatták magukat és régi történeteiket. Mindaddig, amíg Don Michèle felesége — még a két poháron innét — meg nem zavarta a csendet.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: don mp budicsett michèle


2010.08.12. 19:51 wolga

Variációk 1. – (No concept performansz előtt)

Most állnak, deszkát hoztak, sokat, köteleket várnak.

Sör, ha hűsíti torkuk, ihlet fakad, készül mutatvány, igen giccses, cirkuszi látvány, kicsit spicces. Vonaglig a férfi a deszkán a nő helyén, míg önmagát látva és játsztva kés helyett felé baltát dobálva a másik,

ütemes dobszó hangzik, s a nép türelmét vesztve elviharzik,

de hogyha vár, képmásba dobálván egymás kezéből szakajta baltát újra örjöngni kezd, mintha vadat látna küzdeni vaddal.

A rendet elzavarva, a káosznak utatadva dob pereg és suhan a balta, ordít a nép aprajanagyja.

Ha hirtelen végeszakadna, a budiról kiszakadva talán nem is kezdené újra,

de a dob pereg és suhan a balta.

A dob pereg és suhan a balta. 

Szólj hozzá!

Címkék: káosz performansz kászonok


2010.05.17. 17:55 wolga

Nyárfáink dicsősége

Anyáknapján még jó idő volt, sütött a nap és meleg szellő lengedezett. Aztán szépen lassan elromlott minden, és ez a május sok esőt, borongós napokat és igen hűset hozott. Hiába virágzott az eper, megérni nem tudott, a kiültetett paradicsomok dideregve reszkettek, a szél lefújta a zöld barackokat a fáról, és a cseresznyefát is elkapta a monília.

 

Marci és Domonkos már órákat együttjátszottak, hulltak a kalózok a csatában, összecsaptak a rómaiak a lovagokkal, árvíz zúdult a legóházra és az állatkertükben fagyiztak a gyerekek, ahova James-szel jutottak el vasúton. 

Marci nem figyelt már Marinénire és a fákra, néha átkiabált ugyan hozzá, hogy elmondjon pár dolgot az öregasszonynak, de egyre ritkábban. A minap még gondolt rá, hogy vajon látja-e még a nyáron a lágy szellő ringásában rezgő és villódzó leveleket. Hallja-e még a finom susogást egyegy álmos nyáridélután. Aztán mindezt feledve éppen az utolsó nyárfa kidőlésének másnapján jelentette ki: — Anya, én nagyon szeretlek, de jobb családot szeretnék! — Ezt hogy érted Marci? — nézett rá az anyukája döbbenten. — Egy olyan családot, ahol új játékok vannak! Előző héten pedig kiderült, márpedig Marci a maga ura akar lenni. Hiába figyelmeztették, hogy ahhoz egyedül kell öltözni, mosdani, WC-re menni... kitartott mellette.

Azon a hétvégén duzzadt meg a Sajgó patak olyannyira, hogy az egyik éjjel kiöntéssel fenyegetett. Rohant, zúdult a barna iszapos víz, szaladt a faluközpont felé sebesen. Fél méter volt csupán a híd alatt. Marci is látta az ablakból este, hogyan fenyegeti a kertjüket, a félve gondozott veteményest. Éjjel aztán lejjebb apadt, de másnap megjött a viharos szél és tépázni kezdte a fákat, a kerítésnek döntötte a kisszilvafát, lerázta a zöld barackokat és az utolsó barkákat a diófáról. A következő éjjel a szél megtöltötte a nyugati ablakok virágládáit esővízzel és csavargatni kezdte az egyedül maradt utolsó nyárfát. 

Egy évvel ezelőtt még négy nyárfát láttak a nappaliból. Most már egyet se. Az elsőt viharos szél döntötte ki az elmúlt nyáron, kettőt Marinéni vágatott ki — egy elszáradt már egészen —, az utolsó pedig vasárnap éjjel még állt, azonban reggelre eltűnt örökre. Éjfél előtt még megnézték — utoljára. Valamikor hajnalban csavarta ki a szél. Így múlt el tehát a nyárfák dicsősége...

Szólj hozzá!

Címkék: marci nyárfa önállóság


2010.05.10. 16:02 wolga

Kulturhaus

Sok év után újra jártam a művházban, ahol felnőttem. Bölcsisből ovis, ovisból iskolás lettem. Ahol nemcsak a nagytermet ismertem, hanem a zegzugokat, az irodát, a takarítónénit. Ahol a programokat a színpad kulisszái mögül is láttam, ahol az első balettóra után sírógörcsöt kaptam. Ahol volt telefon, és néha felhívtam a pontos időt, és ahol imádtam az írógép elé ülni és összeragasztani a betűket, majd egyenként leválasztani a nagy egészről. Ahonnan általában nyakig tintásan és jó későn mentünk haza a bátyámmal. Ahol otthonos volt minden, ismerős mindenki és ahol sohasem unatkoztunk.

Minap a fiúkkal látogattam meg az intézményt. Vegyes érzésekkel léptem be oda, ahol olyan sok időt eltöltöttem, és ahol később a színpadon léptem fel zeneiskolásként és irodalmi szakkörösként. Akkor tombolt a '80-as évek, most a rideg XXI. századi vidéki valóság vett körül.

Az előtér más lett, átépített és tágas, ahol internet lehetőségbe botlunk azonnal. Valahogyan mégis ottrekedt a múlt. Egyből beugrott a régi olajkályha és portásbácsi, aki mindig ott üldögélt. Félhomály és didergés.

A nagyteremben megtekinthető vasútmodell-kiállítás a célunk. A fiúknak nagyon tetszik, végigjárjuk a pályákat, terepasztalokat, a különböző típusokat. Vissza-visszatérünk a villamospályához, az a legjobb. Hosszan elnyúlik és jól követhető a gyerekeknek is a pálya. Szépen kialakított és ötletes. A kiállítók is szimpatikusak. Aztán amíg a gyerekek játékba merülnek, addig én leülök egy székre és az emlékeimbe süppedek. Nem sokat változott a nagyterem sem. Biztos volt festés, felújítás, és mások a függönyök is. Rövid szünetet engedélyeztem magamnak, és rögtön ismerőssel futottam össze. Az előtérben álmos péntek délutáni hangulat, benn egyre gyérebb a közönség, mi kitartunk majdnem a zárásig. Azzal csalogattam el Andrist, hogy nagyapának is volt modellvasútja, és talán találok egy mozdony neki... Nagyapának, aki a művházat igazgatta egykor, amikor a Bicskei Napok útjára indult. 

Elindulunk. Jó kilépni a térre, ahol végetért a ballagás, és lassan sétálunk az autó felé a gyönyörű koramájusi langyos napsütésben. Mindig tudtam, hogy kilógok innen, nem vagyok idevalósi, nem tudtam beilleszkedni, és nem éreztem magam igazán idetartózónak. Mégis idetartozom. Ismerem a helyeket, az arcokat, a házakat. Emlékszem a vetítésekre a téren, a hosszú játékokra, bandázásra a lakatlan házakban, a bringázásokra az Erőmű-tóhoz, a máléhegyi rossz-poros dűlőutakra, a nagy barátságokra, amik aztán eltűntek valahol Budapest felé a vonaton.

Most hasonló gondokkal küzdök. Remélem, a fiaim megteszik helyettem, ha nekem mégsem sikerülne... 

Szólj hozzá!


2010.05.10. 15:15 wolga

Kert

 

4 komment

Címkék: kert


2010.05.03. 14:54 wolga

Megújuló energiáink

Lassan két éve már, hogy beruháztunk előre egy szolárrendszerbe. Nem volt olcsó, de azért akciósan megvehető. Mindez még a nagy nagynagy válság előtt. Aztán majdnem két évet ült először anyuék garázsában, majd a gardróbszobánkban. Jó helyen, árát éppen megtérítette, pihent előre is, mielőtt nagymunkába állna. Most 3. hete, hogy dolgozik — ma éppen felhős nap van, de így is 45 fokig melegítette a vizet —, a kazánunk azóta ideiglenes nyugállományba vonult, nyári álmot alszik. Minden jó lenne és szép, de ha délig-2-ig megmelegíti 65 fokosra a vizet, utána kihasználatlan marad a délutáni nap. Így jön most majd a háromutas szelep és a melegvíz a mosógépbe is megy ezentúl, hogy az árammal spóroljunk és a napenergiát hasznosítsuk.

 

Eztán a szelet is befogjuk vitorláinkba, ha minden jól megy — bár igazi passzív házunk a mostaniból már nem lesz, de kitűzött célunk a hagyományos energiahordozók elkerülése — önállóvá válunk, amennyire lehetséges. Mert ez a jövő, és mert elfogadhatatlan áron kínálják az energiát, a gázt és a vizet a monopol helyzetben lévő szolgáltatók.

Az éjszakánként megújuló sajátenergiáinkat meg a kertre fordítjuk, hogy megszépítsük, fiainknak lakhatóvá, játszhatóvá tegyük, és hogy először együnk általunk vetett/ültetett és gondozott zöldségek és gyümölcsök terméséből. ;-) 

2 komment

Címkék: kert szélenergia napkollektor megújuló energia


2010.04.05. 21:01 wolga

Montázs

 

 

2 komment


2010.04.04. 22:03 wolga

HúsVÉT

Áldott húsvétot mindenkinek, és sok locsolót holnapra annak, akit illet. A fiúk már készültek, tudnak verset is.

 

Hús-vét, vagyis hús nélkül. Idén a nagyböjt nekem hús nélkül telt. Azt hittem nehéz lesz, és tulajdonképpen könnyű volt, csak néhány alkalommal kívántam meg a húst, de nem inogtam meg, és ennek nagyon örülök. Jó próba volt az akaraterőmnek és kiváló tisztulás testemnek/lelkemnek. 

Nem tűntem el teljesen, csak KERTÉSZKEDEM. Igen, ez is elérkezett az életembe - családom teljes döbbenetére -, és most van rá időm.

Ps. Ádám egy hete (április 27.) elkezdett locsolóverset szavalni, kicsit elkésett, de nagyon édesen mondja:

"Harangoznak Húsvétra, / leszakadt a tyúklétra. 

Kezdődik a locsolás, / nekem is jut egy tojás." 

2 komment

Címkék: húsvét kert nagyböjt


2010.03.11. 14:47 wolga

Támad a tél

A tél még egyet, egy utolsót visszaszól, felénk nyújtja nagy, hideg karját, megfog és magával ránt. Aztán ránkzúdítja szárnyairól a félméternyi havat. Megborzongunk. Rossz ilyen napra ébredni, amikor már a tavaszt vártuk. Gyönyörködtünk a hóvirágban, nap mint nap lestük a kibújó nárciszokat és tulipánokat, és titkon már az aranyeső életvidám sárgája villogott a szemünk előtt.

Mégis a tél jött vissza, hogy tapadós, vizes hóval telefújja a vidéket. Olyan ez, mint a pünkösdi királyság. A csendes egésznapos hóesés után a tomboló, viharos szelek érkeznek és felkavarják a rendet. Pár napra elűzik a tavaszt, hogy rövid és kemény leckét adjanak. A tél és a szél, akik ha együtt járnak, nehéz időket gerjesztenek.

Aztán amikor enyhül az idő és megroskad a gyorsan felgyült hó, újra előbukkannak a nárciszok és pattani kezdenek a rügyek. Nap képében visszatér a tavasz, hogy mindent beragyogjon és felmelegítse a tájat; hogy harsány zöldbe burkolja a fákat, megindítsa a vetést és elmossa a szürkeséget. 

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz tél


2010.02.26. 19:19 wolga

Megkésve

Ilba játékra hívott a minap és én egészen megfeledkeztem róla. Most pótolom.

1. Ha nyernék a lottón...

Kifizetném az adósságainkat és vennék egy családi autót, aztán befektetném, és többet utaznánk a családdal...

2. Rossz szokás...

Hirtelen haragú vagyok és sokszor türelmetlen, de hamar békülök.:)

3. Koffein...

Igen, élek vele legalább napi egyszer.

4. Színem...

A bordó. Imádom.

5. Mi van most rajtam...

Bordó nadrág :-))) és fekete poló.

6. Háziállat...

Két égbőlpottyant cica: Töpörtyű és Pogácsa. Majd lesz kutyánk egyszer...

7. 10 év múlva hol látod magad?

Sikeresen a munkámban és boldogan a családom körében. 

8. Legutóbbi nagyon jó élmény...

Ádám óvodakezdése, eltekintve a lebetegedést...

Szólj hozzá!

Címkék: játék


2010.02.23. 09:33 wolga

Óvoda

Ádám három éve:

Másfél éve:

 

És íme a hároméves nagyfiam, aki ma reggel közölte a tegnapi első óvodai napja után: — Anya, ugye többet nem kell óvodába mennem?

 Isten éltessen sokáig!

1 komment

Címkék: születésnap ádám


2010.02.20. 22:48 wolga

Lovagodüsszeia 2010

Húshagyókeddre készültünk több estén át. Aznap volt a farsang az óvodában. Andris már másfél hónapja bejelentette, vörös lovag szeretne lenni, playmobilos... Feladta a leckét. Aztán lett, ami lett. Vörös lovag à la Benedek. Előkerestem egy régi ezüstös anyagot, ebből készült a sodronying... -mellény. Kiszabtam, Dédimama megvarrta. A kinőtt sísisakját bevontuk alufóliával, vettem piros tollakat, amiket egy legóalkatrész segítségével rögzítettünk, kartonból pedig rostély készült, nem is akármilyen, vörösvérrel fröcskölt. A pirosharisnya és az öv tőlemvaló, a kard már megvan egy ideje. Íme, Űrodüsszeia 2010-es lovagja:

 

Ádám is velünktartott a farsangi forgatagba, de leginkább a babakonyha és a nagy villamos érdekelte. Aztán amikor többedszerre megütötték, haza akart jönni. 

Aznap délután komolyan rámnézett és megkérdezte: — Anya, most többet nem kell mennem farsangba, ugye?

Biztosítottam róla, hogy egy évig nem. De azért másnap már tervezték, ki minek öltözik be jövőre...

1 komment

Címkék: farsang vöröslovag


2010.02.20. 22:12 wolga

Télbúcsúztató

2 komment

Címkék: tél búcsúzás


2010.02.11. 17:41 wolga

Az élet zaja

Pár hete meglátogattuk a gloggnitzi Mamát - ahogy a gyerekek emlegetik -, és összekötöttük egy kis síeléssel. Andris sokat ügyesedett Szilveszter óta. A fiúk a Mamánál aludtak, mi a semmeringi hágón található parasztgazdaság egyik kiadó szobájában, barátainkkal. A gyerekekért jöttünk/mentünk, de legalább reggel/este szusszantunk egyet és beszélgettünk, játszottunk, pihentünk, kettesben voltunk. 

Mama a 3. emeleten egy apró lakásban lakik egy társasházban. A házat szinte csak idősek lakják. A gyerekekkel fel és le kell menni, és beszélnek közben és nem lehet befogni a szájukat. Mi a síléceinket és a bakancsokat Mama pincerészében tartjuk, amiket ki kell hoznunk onnan, máshogy nem tudunk sízni. Nemdebár?

Mama a minap levelet kapott a társasháztól, amelyben benne foglaltatott, miszerint  csapkodtuk az ajtót, hangoskodtunk a lépcsőházban és zajongtunk a pincében. ??? Nem vagyunk egy csendes, lábujjhegyenjáró család, nade olasz familia sem. Az életünk zajjal jár. Ha síruhában és télibakancsban végigmegyünk a lépcsőn 2 kisgyerekkel, az ugye nem ugyanaz, mintha balettcipőben suhannánk felfelé. 3 és 4 éves fiamat próbáltam csitítani minden alkalommal, node ők beszélni akartak, sőt beszéltek. Korosztályos sajátosság. Mit tehetnék ellene?

Ez a tisztes osztrák állampolgárokat igencsak zavarta. Mert ott nincs zaja az életnek. Minden csendes, rendes, szagtalan. Zajtalan. Egy vidéki városban különösen. A helyi kocsmából kinéznek és megnéznek. 

Mama osztrák állampolgár, régóta ott él. De ausländer marad, hiába próbál beilleszkedni. Végigdolgozta az életét, mégis szociális kiegészítésre szorul a nyugdíja, mivel a román állam nagyon keveset ad, Ausztriában meg jóval kevesebbet dolgozott, mint otthon Erdélyben. Soha nem bújt ki a törvények alól, becsületesen adózott, de a "becsületes" osztrák munkaadói persze nem jelentették be ahogyan és annyival-amennyivel kell. Ezért kiegészítést kap, amiért retteg, hogy elvehetik tőle, ha túl gyakran látogatja meg az unokáit, akik több más országban laknak. Retteg, hogy a szociális bérlakásból - amiben lakik - kiteszik valamiért. Például mert hangoskodnak az unokái a lépcsőházban... Vagy a lakásban kicsit futkároznak és kiabálnak... Erre mit mond Andris? - Mama, ha azt akarod, hogy csendben legyünk, akkor kapcsold be nekünk a tévét! Mit mondhatnék erre én? Kérdőn felvonom a szemöldököm!

Most akkor mi ne látogassuk meg Mamát az unokáival - akikkel, mint minden nagymama, szeretne találkozni -, mert hangosak a gyerekek. Vagy ő ne vonatozzon hozzánk, mert elveszik a nyugdíját, ha "túlsokat" találna jönni. Itt jegyzem meg, legutóbb karácsony előtt járt nálunk. 

Hogyan is van ez kéremszépen? Hol vannak itt az alapvető emberijogok?

3 komment

Címkék: ausztria mama zaj


2010.02.02. 13:53 wolga

Most tél van...

A gyererekek úgy tudják, hogy egy este a virgács járt a hóban, amikoris ők hangoskodtak és nemaludtak. Tágranyílt szemekkel bámulták az emeleti ablakból a nyomokat...

De vajon milyen állat járt felénk és hogyan csinálta ezeket a lábnyomokat?

2 komment

Címkék: tél lábnyomok


süti beállítások módosítása