Lassan eltelik a nyár. Mi még nem voltunk nyaralni, eztán megyünk, idén is kimarad a tenger és irány Erdélyország. Elsuhant a nyár, súlyos és megterhelő időszakot hagyok magam mögött. A fele még Ádám betegségével telt, a fele az emelet elkészültével.
Ádámmal május végétől háromhétig gazdagítottuk a Heimpálkórház neurológiai részlegét. Ugyanis ott végre kiderült, nem a hasa fáj/t szegénynek, hanem gerincvelő-gyulladása volt. Az alig járó Ádámmal kezdtük újra és csináltuk végig napnapután. Hihetetlen energiát kaptam, és azóta sem értem - vagyis sejtem -, honnan volt akkora önuralmam, amit még az orvosok is csodáltak. Éreztem én mindkettő MR-vizsgálat előtt-alatt, hogy nem lehet ennél nagyobb baj Ádámmal. Pedig keresték és gyanakodtak és kutakodtak, amíg el nem indult a gyógyulás. Lassan, nagyon lassan. Türelem, végtelen türelem kellett. Amit megkapott a kedves nővérektől, az orvosoktól és a családtagoktól! Mindenkinek köszönjük!
Nemrég tomboló, szélviharral jött a front éjszaka és félelmetes erejű széllökések meghajolni késztették a "nyárfáinkat". Egy, az öregek közül, nem bírta, szemünk láttára döntötte ki a szél. Hirtelen tűnt el és örökre, hiányzó nyomot hagyva a tájon, ahogy apám hagyott itt bennünket nemisolyanrég. Még nagyon friss, de tudom, egyszer hozzászokik a szemünk ahhoz, hogy csak három nyárfát lásson.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.