Minden azon a szendergő délután tolult elő, amikor a gyerekek a félhomályos szobában aludtak, és kiment beszedni a ruhát. Áttörte magát az indákon, magzó virágokon, elhaladt az avarba süppedt Toyota mellett, és a kötélhez lépett. A nap még betűzött ferdén, langymeleg szél kerekedett és fújta a ruhákat. Ahogyan sorra lekerültek a szőnyegek és törölközők, úgy tolultak elő sorra az emlékek. Az út, amikor az ismeretlen felé utazott sokszáz kilométert, hogy megismerje azokat, akik őneki fontosak. A rákövetkező hosszú éjszaka, amikor elfogadták. Az a nap, amikor az öreg Toyotába szálltak, és mentek a meredek utcán lefelé, az ülése hátraállt és nem lehetett csak feküdni benne, vagy ülni mereven kapaszkodva. Sok átbeszélgetett és átivott éjszakát látott, szörnyű másnapokat, barátok barátait, elfogadást és szeretetet. Egy demisztifikált hargitai szilvesztert, egy hóbavetítős, vidám síelést, párnásköves kiállítást követő estét és vitát, aztán hosszú csendet, melyet meleg tengerpart követett. Esküvők, gyermekek és ismét gyermekek.
Hosszú, álmos november délután volt, szendergő, álomszerű, valótlan. Ők messze ügyeket intézni mentek, ő egyedül maradt. És akkor az emlékek a kertben sorra megjelentek, és nem tágítottak, mintha a szeptemberi meleg hozta volna ajándékként a november elejébe. Mindig álomszerűen hatott rá ez a város, mintha nem lenne valóságos, mintha az idő másként folyna. Míg otthon gyorsan pörög, itt csupán hömpölyög. Lassan kúszik tova. Van idő kavargatni a kávét a bárányokra ugró zölddisznók társaságában, rágyújtani egy cigarettára, és lassan fújni a füstöt, és végre megbeszélni azt, amit otthon nem lehet. Ami fel sem merül, amit megosztani másokkal fontos. A zogorán szamárindulót játszani, budipénzt szedni és nevetni.
Mire leszedte a ruhákat, és kiteregette a vizeseket, már lement a nap, a lakásban félhomály volt, a konyhában villanyt gyújtva és teát kortyolva újságot vett elő.
Bár nem tudna itt élni, mégis igen kedves e hely számára, mert megtöltik azok a barátok, akikkel gyakrabban beszélné át az éjszakát rubinszínű vörösbort kortyolva, ha az a sokszáz kilométer nem lenne.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.