zúgaWolga

Egy harsogó zöld májusi napon Lóránt, a szomszéd kisfiú elhatározta: hét csésze kakaót reggelizik. Itta reggeltől estelig és estétől reggelig, napkeltétől napnyugtáig, holdkeltétől holdnyugtáig. Itta és itta, mert tudta, csak akkor dicsekedhet el vele: hét csésze kakaót ittam reggelire - ha tényleg meg is tette. 

Reggel farkaséhesen korán kelt, hogy időben hozzákezdjen a kakaóivásnak. Az első csésze meg se kottyant neki, úgy húzta be, mint a munkábasiető apukák ködös novemberi hajnalokon, sietősen és nagyosan. A második már valamelyest eltelítette. Az volt a REGGELI KAKAÓ. A harmadikat nyugodtan, megfontoltan itta, ahogyan nagyanyót látta teázni a bíbor őszi délutánokon a régi ház verandáján ülve. A negyedik csészét már többször félbehagyta. Más dolga akadt, kellett egyet játszani, megnézni Dongakutyát, s hogy minden rendben van-e a kertben. Az ötödiket nagyon lassan kezdte innni, el is tartott egy félórát. Lóránt már a déli sülthúsra gondolt meg egy karéj zsíroskenyérre. De a kitartás nagyobb volt benne: el kellett mondania a szomszéd kisfiúnak: Hét csésze kakaót reggeliztem!

A hatodik csésze kakaót az édesanyja már kétkedve készítette. Araszonként fogyott, mint a rossz orvosság, aminek keserű az íze. Ám a hetediknél hősies volt; megvárta, míg meghűl, s egyszerre itta meg. Utána megborzongott, s erősen kellett koncentráljon, hogy bennemaradjon mind a hét csésze.

Büszkén szaladt ki a kert végébe, a kerítés tövébe - ahol már várt rá a szomszéd kisfiú -, hogy elmesélje: Ma hét csésze kakaót reggeliztem! Hetet bizony. A kisfiú szeme elkerekedett, s rajongva nézett barátjára, aki óriásira nőtt hirtelen. 

Lóránt pedig a nap folyamán egyszercsak így szólt: Édesanyám, most legalább egy évig nem kérek kakaót reggelire.