Immár többmint egy hónapja, reggel ha kinyitom a szemem, a napfelkeltétől vörösfényű fák törzsére téved a tekintetem. Lassan zöldbe borulnak, de még mindig csodaszépek és egyrejobban életerőt sugárzók. Az éjszaka fényei is házunk vendégei, a telihold a tükörfényes lapon csúszva érkezik meg hozzám, hogy aztán egy másik ablakon át fölébresszen álmomból, mint a zavaró lámpafény.
Napfényben gazdagon napról napra menetelünk a tavasz felé, első tavaszunk felé az újban, ami már kellemesen megszokottá, otthonossá vált. Ablakaink - függöny híán - kitárulkoznak a világ felé és a világ beömlik rajtuk egészen. Még hátra a veranda, kert, emelet, mi mégis belaktunk egészen, azért titkon remélvén, elkészülünk egyszer.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.