Mostanában eléggé rendszertelenül olvasok, aminek oka, hogy mindent egyszerre szeretnék, s mivel ez nem megy és kevés az időm, nem az egyiket a másik után elv szerint teszem azt - ami eddig oly kiválóan bevált -, hanem párhuzamos olvasásra vetemedtem. Mintha sürgetne az idő, olyan érzés ez, mintha lemaradnék valamiről, ami nagyon fontos nekem.
Az egyik vonulat, ami pár éve érdekel, az a beszélgetőkönyvek halál előtt álló emberekkel és a memoár-kötetek. Ilyen volt Singer Magdolna Partitúra - Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel és a jelenlegi Cseh Tamás - Bérczes László beszélgetőkönyve. Időben a kettő közé esett Albert Györgyi, akivel szintén sokat foglalkoztam. Polcz Alaine sokat tudott a elmúlásról, mégsem mondható, hogy felmentett lett volna a halálra készülésből. Ennek stációi és a régmúlt bontakozik ki a kötetből. Megrendítő és elgondolkodtató utazásra vitt.
Bérczes László könyve hasonló, mégis más, ami Cseh Tamásból indukálódik. Nem nagyon hallgattam Cseh Tamás dalait és nem is nagyon foglalkoztam vele mint személyiséggel. Most utólag látom, kellett volna. Persze nem késő sosem, csak már élőben nem fogom hallani, s ezt igen sajnálom. A meghatározó alaphang az őszinteség és a hitelesség. Cseh Tamás ízigvérig hiteles figurája a magyar könnyűzenének, dalnok, az utolsó énekmondók egyike.
A másik fontos vonal Updike. Amióta Updike-ot olvasom, monthatni érdekel Amerika. Igazából két személynek köszönhető ez, a másik Bob Dylan. A bobdylanek értelmiségi Amerikája (Bob Dylan: Krónikák) és az Updike-i vidéki élet az, ami magába szippant, olvasásra késztet. Kezdtem a Gyere hozzám feleségül-lel, a Nyúl trilógiával folytattam - még adós vagyok magamnak a 4. és 5. Nyúl-kötettel - és most járok másodszorra Eastwickben (ld. az ősszel megjelent utolsó Updike regényt: Az eastwicki özvegyek). Updike hömpölygő és részletekben igen gazdag világa újraésújra magával ragad.
A kettő között pedig elfogyasztok pár Háy Jánost (Házasságon innen és túl, A gyerek), Márait (Eszter könyve) és Was Albertet (A funtineli boszorkány), Csernus Imrét (A nő, A férfi, Ki nevel a végén?) Popper Pétert (Válság és megújulás - Siva nevető tánca) és Müller Pétert (Varázskő, Titkos tanítások) a teljesség igénye nélkül.
Pár hete pedig, amikor a Fókuszban megvettem egy közeli családtagomnak a Karamazov testvéreket, erős vágyakozás fogott el, hogy belefogjak újból. Először azonban rendet kell teremtenem az ideiglenes éjjeliszekrényemen, amit elborítanak a párhuzamosan olvasott könyvek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.