Öt éve november 18-a gyönyörű verőfényes nap volt, egyáltalán nem novemberi. Reggel még visszafeküdtem lustálkodni, és 10 körül arra ébredtem, hogy vizes az ágy. Először nem értettem, aztán tudtam már, hogy eljött a nap, amikor megpillanthatjuk végre Andrist. Eljött a nap, amit annyira vártunk, amire kilenc hónapon át oly sokat gondoltam. Telefonáltam, összekészültem, és vártam Elemérre. Nem féltem, nem voltak fájásaim, de menni kellett, mert megrepedt a burok. A kórházban volt szabad szülőszoba, az orvos is hamar megérkezett, azonban a szülés nem haladt, fájások nem nagyon jöttek, amik voltak, azok is múlóban. Elemér megpróbált ellépni, de nem engedtem. Sokat nevetgéltünk, mintha nem is szülni jöttünk volna. Fél 3 körül lejárt a haladék és infúziót kaptam, ettől beindultak a méhösszehúzódások, már nem viccelődtem többet. Próbáltam lazítani a fájások alatt és pihenni, amikor nem fáj, és szorongattam Elemér kezét. Lassan tágultam, fél 6 körül megnézett a főorvos, és megnyugtatta a dokit, menni fog. És ment, nemkönnyen, de Andris 18 óra 21 perckor meglátta a napvilágot, bár az már nem sütött. A hasamra került, Elemér elvágta a köldökzsinórt és nemsokára hármasban maradtunk. Csodás pillanatok voltak, Andris ösztönösen szopizni próbált, aztán elaludt. Gyönyörű újszülött volt. 

Az 1. szülinapján járt, beszélt egy-két szót, mindenkire mosolygott, kiengyensúlyozott, boldog baba volt.

A 2. születésnapján már nem volt egyedül, közben megszületett Ádám, akit nagy szeretettel fogadott, igazán sosem volt rá féltékeny. Igazi jótestvérré, féltő és példamutató báttyá vált.

A 3. születésnapján újra szopni kezdte az ujját és megismerte a halált. Nagyon szomorú nap volt, aznap ment el végképp nagyapa. Azóta is örülök, hogy elmondtuk neki, nem hazudtunk, mert a születés és a halál összetartozik. 

A 4. születésnapot végre már az új házban ünnepeltük, szűk körben, csendesen, de vidáman.

Ma 5 éves lett. Már több hónapja várta ezt a napot. Tegnap úgy aludt el, hogy mennyire jó lesz a másnap. Reggel boldog volt, amikor felköszöntöttük a nagyágyban. Tortát és üdítőt vittünk az oviba, amire nagyon vágyott, és rajzokkal teli füzetet kapott a csoporttársaitól, amely gyönyörű ajándék, köszönet érte az óvó néninek!

Isten éltessen sokáig!