Bécs, egész különös hely időjárás szempontjából. Még ha egyedül vagy, csak-csak van időd kifürkészni, mikor indulj el és hogyan öltözz. Aztán ha eldőlt, gyorsan kell cselekedni. Merthogy egy pillanat alatt változik a helyzet.
De két gyerekkel, vagyis két pici gyerekkel már művészet ősszel vagy télen elindulni, akár egy kisebb sétára.
Mikor elhatározod, hogy mentek, gyönyörű napsütés van. Legalábbis a konyhaablakon kinézve hétágra süt. Aztán a nappaliba mész egy gyors hőmérsékleti tesztre. Kinyitod az ablakot és látod, itt már nem süt, sőt! Hatalmas sötét viharfellegek tornyosulnak és eltakarják a napot. De ekkor már beizzított nagyobbik fiad mindenáron menni akar. Így felkészülsz hidegre-esőre-hóra, de leginkább a szélre. Ugyanis Bécsben mindig fú a szél. Ami nyáron igencsak kellemes, hűsítő, enyhet adó. A budapesti száraz hőséghez képest, egy kicsi szellő is feloldja a nagy meleget. Az ilyenkor ősszel igencsak kellemetlen. A minap rám is majdnem sapkát kényszerített. Pedig ahhoz már jópár mínusz kell, hó és legalább sízés. Aztán mégis meggondoltam magam: ha ilyen korán, már novemberben sapkát húzok, mi lesz majd télen? Nemigen szeretem a sapkát, főleg mert nem áll sehogy sem.
Visszakanyarodván a sétához, aminek egyik legfőbb programpontja: – Anya, menjünk a lovakhoz!
Majdnem kétéves fiamat a lovak érdeklik a legjobban. Hiába lakunk egy játszótér sarkán, amihez odakanyarodva többszöri kérdésemre is a lovakat választotta. Jó, akkor menjünk a lovakhoz!
És nekiindulunk a Graben-felé. Nincs messze, kb. 10 perc az út, gyerekkocsival-fellépővel 15, ha nem száll le a fiam, hogy segítsen egy kicsit tolni a kocsit. A nagy barokk templomnál jól megnézzük a kupolát és a tornyokat, amiben a bimbambimbam lakik. Általában szerencsénk van és harangoznak. Ez legalább annyira jó, mint a lovak, de talán a varjakkal is vetekedik.
A Graben egyik üzletébe rendszeresen benézünk, ha előrelátó vagyok, akkor ekkora időzítem a kekszet-kiflit-teát, és nincs gond a nagyobbikkal. Aztán irány a lovak!– Anya, a lónak van fütyije! – tette a felfedezést a fiam, míg a kisebbik rezignáltan nézelődött a kocsiból. Ugyanis mostanában úgy csoportosítunk: van fütyije, nincs fütyije. Azt még tudjuk, hogy a fiúknak van, node a lányoknak? Anyának nincs fütyije, feneke van – konstatálja Andris. Néha megjegyzi, hogy nagy feneke. Ami igaz, bár az apjától hallotta.
Szóval a Stephansdomnál még együtt a csapat, Ádám teázik és nézelődik a kocsiból, Andris a fellépőn kémleli a lovakat.
Mire az Anker-órához érünk, Andris elaludt, a fellépőn, állva, majd ülve. Muszáj felrázzam, különben egyszercsak ledől az utca porába.
Mire hazaérünk és aludhatna, felélénkül, Ádám viszont elalszik. Így van ez, de legalább vetkőződni könnyű. A bécsi szél pedig fúj, fúj rendületlenül tovább.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.