Szeretem az őszt. Mindig is szerettem. És a változatosságot, ahogy az évszakok követik egymást. Azt, hogy a kemény tél után jön a lágy tavasz, és ahogy a tikkasztó nyár után a frissítő ősz. Szeretem a hideg, csikorgó, havas teleket, jól felöltözni és suhanni lefelé a sípályán. Forraltbort inni és kicsit fázni. Szeretem, amikor már langyul az idő, pattannak a rügyek és lekerül a nagykabát végre. Szeretem a forró nyárestét, az élettől duzzadó természetet. Leginkább mégis az őszt szeretem. A még meleg nappalokkal, a hosszú-éles fényárnyékokkal, a hűvős reggelekkel és a gyönyörű őszi színekkel.

"Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét."

Nem szeretnék folytonos nyárban vagy télben élni. Kell nekem a változatosság! Hogy pörögjön az időkerék. Egyre rövidülnek az évek, évszakok, hetek és napok. Pereg a film. Az állandóság és a változatosség helyes arányát megtalálni volna jó! Máris a kezemben lenne az élet egyik kulcsa.