Többmint egy éve, hogy megérkeztünk az alig öthónapos Ádámmal és nemsokára elmegyünk a majdnem hároméves Andrissal. Természetesen Ádám közben több, mint másfél éves lett. S Andris alig volt több másfél évesnél, mikor idejöttünk. (Mekkora is a korkülönbség köztük? :-))
Nyáron jöttünk, meleg, forró volt a város, mégis enyhet adó szellő fújt sokszor a csatorna felől. Nagy volt a város, idegen és ismeretlen.
Most ősz van, nyirkosesős, hideg novemberi szeptember. A szél a csontomig hatol, a szemerkélő eső eláztat. Nagy a város, egyre nagyobb, de meleg, ismerős utcákkal, házakkal és a játszóterek visszatérő arcaival teli.
Ádám még ülni se tudott, de őszre felállt és télen elindult. Mostmár rohan és UTÁNOZ. Mindent. Andris tavasszal a kanyarcsúszdára mászhatott, megtanult enni, összetett mondatokban beszélni, mesét hallgatni és nyáron bilibepisilni. Ősszel óvodába megy.
.jpg)
Ha kinyitottam az ablakot, beömlött a városzaja, ha becsuktam folytogató némaság vett körül. Most becsuknám az ablakot, mert folyton lármázó fiaim felverik az udvar néma csöndjét. És kinyitnám, hogy halljam újraésújra a szembeni kocsma nyikorgó ajtatját.
De nem teszem többé, mert vár Budapest, család, barátok és a készülő ház, hogy ottérjen a karácsony.
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mint a mesében. De elmosolyintom magam. Ittavége, fusselvéle. Isten véled Bécs!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.