Még a csillaghullós és holdfogyatkozásos augusztus előtt a bécsi Arenában jártunk. Készültem is a Stadthalle után, hogy nagy lesz és modern, de kicsi volt és régi. Szecessziós. Massive Attackhoz híven egy régi gyár udvarán. Koncert? Nem. Előadás, show.
Mi taxival érkeztünk, eléggé fura helyzet volt, mert az emberek metróval jöttek. Aztán a bejárat, rajta a graffitik, a sörtbortáruló bódé, a feketeruhás közönség, a fűszag, a kiloccsanó olcsósör, a leszbikuspár előttünk más közegbe terelt. Igazi hamisítatlan koncerthangulatot teremtett.
A hajdani belső gyárudvar és a karcsú, kőbőlrakott kémény a múltat idézték, a mostani berendezés azonban tipikusan romkocsmás hangulatot teremtett. Deazért a jegyellenőrzésnél az esernyőmet elvették. A legszebb piilanat az volt, amikor egy juliuszmejnles zacsira ültünk a nedves fűbe - délután úgy szakadt, hogy a schottenringi metrómegállóból negyedóra után futottam csak át az 1-es villamos megállójába, zötykölődtem egyet és így is ronggyáázva értem haza - és vártuk, hogy végelegyen az előzenekarnak. És akivel érkeztünk lelépett sörért, aztán csak a koncert végefele tért vissza, mert egy hercegnővel (!) csevegett és verekednie kellett, hogy átengedjék a tömegen.
Jó helyünk volt, csak kicsit sokan lettek közben. Éscsak azt tudnám feledni, amikor sokadszorra a lábadra lépnek, odébbtaszajtanak és leöntenek.
A zenét vénásan kaptuk. Ahogy megszólalt, lüktetve hatolt ereinkbe és az agyunkba. Szívünk a ritmussal verte a taktust. Jobbnáljobb számok, hangok, énekesek, gitárszólók. És elképesztően modern háttérinstalláció, ami a zene szerves részeként működött. Közben a zene felszívódott, a vérünkbe keveredett, együtt lüktetve szaladt a szívfelé felfrissítvén a vért. Míg egy kevéssé sem hosszúnak tűnő hosszúszám végén egybeolvadva a zenével, mármár extázisba kerülvén párpillanatra sámánok lehettünk. Aztán újra akartuk, újra és újra. A ZENÉT. Vénásan.
A Massive Attack ráadást is adott. Rendesen. A végén pedig nem muszáj hazamenni, pöröghetsz tovább. Mi mégis taxitkeresni indultunk a bécsiéjszakába. Jó lett volna inkább maradni, kár, hogy nem szeretem a sört.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.